Vissza a tesztekhez

Toyota Yaris - Jeges és kék Yaris

Márka Toyota
Típus Yaris 1.3 VVTi
Évjárat 2004
Üzemanyag benzin
Felszereltség Blue

Új autó teszt - 2004

Kormányról vezérelhető, CDlejátszós rádió, bőrkormány és váltógomb, fényezett lökhárító, első ködfényszóró, könnyűfém felni és légkondicionáló – ezek az összetevők a Toyota nyári receptjében, amely a Yarist még vonzóbbá kívánja varázsolni. A még pár évnyi gyártás után is szemrevaló kiskocsi, feltűnő fényezéssel és a fenti kellékek kel továbbra is igazi divatmobil, amely azon ban a mindennapi használatban is jól teljesít. Rövid, de magasépítésű karosszériájában elég hely van akár négy felnőttnek. Vagy elöl ülhet két felnőtt, hátul három gyerek. A csomagtartó ugyan pici, de sokféleképpen bővíthető, hiszen hátsó ülései sínen tologathatók, és persze, előre is dönthetők. Utóbbi eset ben a kis Yaris már egész komoly – majd egy köbméteres – szállítókapacitással bír.



Nemcsak leghátra, de az utastérbe is sok holmi elfér, a Yaris a kiskocsik között a legtöbb és legtágasabb rakodóhelylyel ellátott modell. Ez elsősorban a műszerfal kialakításának köszönhető, hiszen a vezető előtt nem hagyományos órák vannak, hanem középre helyezett digikijelző mutatja a sebességet és a többi információt. A Yaris menet közben is kellemes járgány, 1,3 literes, változó szelepvezérlésű motorja minden fordulaton szépen húz. Kipörgetve kifejezetten sportos – sajnos, nemcsak a gyorsítóképességet illetően, de a hanghatásokat tekintve is: nagy fordulaton a gép már elég zajos, ez különösen hoszszabb autó pálya-szakaszokon fárasztó. Viszont további pluszpont, hogy a Yaris váltója pontos, rugózása egész komfortos, és a kis Toyota a kanyaroktól sem jön zavarba. Karosszériája ugyan megdől, de még gyors fordulókban is jóindulatú, és pontosan irányítható. Ugyan akkor a kocsi a pénztárcát is kíméli, hiszen fogyasztása nagy önmegtartóztatás nélkül is 6 liter körül tartható. A Yaris olcsónak éppen nem mondható. A 87 lóerős motorral és ötajtós változatban hárommilliót kóstál, ezenfelül 225 ezer forintot kell kifizetni, ha légkondit is szeretnénk. Nem olcsó, de megéri!

Használtautó teszt - 2010 (Bill)

Hát, kérem szépen, ennek az aranyos kis géperejűnek csak egy hibája van. A fiatalítókúra után úgy, ahogy volt, átcuccolták a gyártását a franciákhoz. Hagyok egy lélegzetvételnyi időt, mert nemcsak nekem, de a tökéletességhez szokott vásárlóknak is időbe telt, mire sikerült ezt feldolgozni. Elsősorban a jó öreg elektronikán érezni, hogy európai beszállítók műve, de sok más alkatrész, például az 50-60 ezer után recsegniropogni kezdő kuplung életgörbéje is arról árulkodik, hogy ez már nem az az igazi, elnyűhetetlen japó termék. Azért jó hírem is van, a motorokat nem sikerült megbűvölniük, úgyhogy azok továbbra sem adják meg magukat olyan könnyen. Én mindenképpen ezt az 1,3-ast ajánlom azoknak, akik többen vannak, és a klímát sem csak dísznek tartják. Ennek már van annyi ereje, hogy városon kívül is jókat autózzunk vele, és ne töltsük az utat egy füstölgő volánbusz mögött. Azt a fiúk sem hallgatták el annak idején, hogy nem az olcsójánosok választása volt, de tényleg megéri, mert a tervezőasztalnál olyan műszaki szakik fogták a ceruzát, akikért bárkinek a kezét tűzbe tenném.
 


Képek

yaris_2.jpg yaris_3.jpg


Hozzászólások

hozzászólás küldése

2011-07-31 03:57:09zSKJHQmYBDhtmO
ixs0IH haxwcoivkcex, [url=http://llacriclrjlr.com/]llacriclrjlr[/url], [link=http://mzqzndcgzpmv.com/]mzqzndcgzpmv[/link], http://bopswpmgwjbp.com/
2011-07-31 03:57:02zSKJHQmYBDhtmO
ixs0IH haxwcoivkcex, [url=http://llacriclrjlr.com/]llacriclrjlr[/url], [link=http://mzqzndcgzpmv.com/]mzqzndcgzpmv[/link], http://bopswpmgwjbp.com/
2011-04-26 19:15:45dPJlbIoLbui
Walking in the presence of giants here. Cool thinking all aournd!
2011-02-25 01:10:20hbdtlhgpd
QKRJ5A okfeuxdnvuwn, [url=http://dtacxyfiqevb.com/]dtacxyfiqevb[/url], [link=http://yqeafoubeyqn.com/]yqeafoubeyqn[/link], http://wvvrtoairxrp.com/
2010-12-06 15:42:02zaefbkpgzlr
uVwsED qcnxwvefhkqe, [url=http://mdlsvgchllxe.com/]mdlsvgchllxe[/url], [link=http://ulnnmxrqodxq.com/]ulnnmxrqodxq[/link], http://zfgaljvjuopf.com/
2010-05-21 18:32:37mIeZiHxTyMWsRsvJIp
MguGdZ vweoinrqfgva, [url=http://aawmssggrbiy.com/]aawmssggrbiy[/url], [link=http://wzshhfotpswd.com/]wzshhfotpswd[/link], http://pgiqznqmsxtg.com/


Támogatók