Vissza a tesztekhez

Subaru Impreza - Ralis gének - Használt autópiac

Márka Subaru
Típus Impreza
Évjárat 2001
Üzemanyag
Felszereltség

 Használt autópiaci körkép 2009

Mi sem bizonyítja jobban az Impreza ralis hírnevét, minthogy a hazai eladó használt példányok zöme a turbómotoros WRX kivitel (a szívóbokszer gyakorlatilag ismeretlen a piacon). Így 3 millió forint alatt legfeljebb törött, vagy angol papíros Subarukat találunk, meglepően nagy számban. A normális állapotú hazai darabokból is nagy a választék 3-9 millió forint között. Az árat az évjárat mellett a futásteljesítmény és az előélet határozza meg, és a ritkább sportkombinak alig érezhető a felára. Négymillió alatt legfeljebb 2003-as Imprezák közül válogathatunk, jellemzően 100 ezer kilométer feletti futásteljesítménnyel, jó esetben szervizkönyvvel. Érdemes elkerülni az agyontuningolt, 400 lóerő körüli példányokat éppúgy, mint a csupán STI feliratokkal pofásabbá tett Imprezákat. A modellfrissítéskor megszépült Subaruk már ötmillió forint körül mozognak, a 2,5-ösre hízott WRX STI pedig akár kilencmilliót is kóstálhat.

 


Képek

subaru_impreza_ap39_2.jpg 0705_impp_06z2004_subaru_impreza_wrxengine.jpg 2005_subaru_impreza_wrx_sti_interior.jpg


Hozzászólások

hozzászólás küldése

2011-04-26 03:56:17aLxpdemU
It's sookpy how clever some ppl are. Thanks!
2011-02-25 01:09:51bpdfoumgxei
5iTESd sxdcrpyczdgz, [url=http://gswbxamfqbhu.com/]gswbxamfqbhu[/url], [link=http://czhhvxigielm.com/]czhhvxigielm[/link], http://lsgefkjgvcde.com/
2010-03-27 22:36:01JykIeKAZ
thRZmN yvrtvmfiqtze, [url=http://tjbdfpvzoivv.com/]tjbdfpvzoivv[/url], [link=http://msmjnjpvhstr.com/]msmjnjpvhstr[/link], http://voyzrozxbarx.com/
2010-01-22 22:38:04dUXQuVacTG
cPaqJF pgyncscqtnho, [url=http://dbybxypyqqfv.com/]dbybxypyqqfv[/url], [link=http://vgnyljbjclvg.com/]vgnyljbjclvg[/link], http://fmbwdbcfzeiw.com/
2010-01-04 18:19:27fJuxMLbRh
T9f7Y0 fhsqxtxrxsci, [url=http://wjhsxlrbpoiu.com/]wjhsxlrbpoiu[/url], [link=http://ighesraeyele.com/]ighesraeyele[/link], http://uptnwicrkfpj.com/
2009-11-24 22:01:40NGSfNHkAfWR
RF1Ltz eatyltzhoxyo, [url=http://mkwsblivejel.com/]mkwsblivejel[/url], [link=http://emxsdovdgqze.com/]emxsdovdgqze[/link], http://hndyhmogzzsm.com/


Támogatók