Vissza a tesztekhez

Honda Civic 1.7 CDTi - Van, mert kell!

Márka Honda
Típus Civic 1.7 CDTi
Évjárat 2002
Üzemanyag dízel
Felszereltség

Új autó teszt - 2003

Korábban sosem látott dízelláz tombol Európa-szerte. Így aki kimarad, az lemarad, vagyis amely márka. Ez az egyszerű felismerés késztette arra a benzinmotorjaihoz rögeszmésen ragaszkodó Hondát is, hogy ismét piacra dobjon egy dízelt. A CTDi betűnégyessel jelölt motor ugyanis csak részben saját fejlesztés. Alapja az Isuzu négyhengeres, 1,7 literes lökettérfogatú blokkja, amelyre a Honda készített saját hengerfejet. Az így megszületett erőforrás papíron jól mutat, hiszen teljesítménye eléri a 100 lóerőt, legnagyobb forgatónyomatéka pedig már 1800/perces fordulatnál eléri 220 newtonméteres csúcsát.
 


Csakhogy az alapblokk lökettérfogatánál a vetélytársak öblösebbeket – általában 2 liter körülieket – állítanak csatasorba, ami meg is látszik forgatónyomatékukon.
A Honda-dízel nem egészen úgy viselkedik, mint azt a számadatok alapján várnánk. Egy személlyel viszonylag kis fordulaton is elviszi az 1300 kilogrammos súlyt, de hirtelen gázadásra még a legnagyobb nyomatékhoz tartozó fordulatszám felett is megtorpan. Gyors gázreakcióval csak 2500/perc felett lehet számolni, ahol a motor hangja is megemelkedik. Ezt a fordulatszámhatárt azonban nem nehéz átlépni, mert a sebességváltó dízeles viszonylatban rövid áttételezésű, ami egyben a váltókar aktív használatát is feltételezi, ami nem nehéz, de azért akadósabb, mint ahogy a benzinesnél megszoktuk. Rövidebb váltó alkalmazása általában a fogyasztás emelkedésével jár együtt. De nem a CTDi esetében, amely még a dízelek között is kiemelkedően gazdaságosan működik, kímélvén tulajdonosa pénztárcáját. Országúton a 4,5 liter/100 km alatti
érték elérése sem lehetetlen, városban ki lehet jönni 100 kilométerenként 7, átlagban pedig 5-5,5 literből. A dízelmotorok árnyoldalához tartozik a nagyobb tömeg. A hasonló menetteljesítmények elérésére képes 90 lóerős 1,4 literes benzines változathoz képest a többlet mintegy másfél mázsa, aminek azonban  kevés káros hatását érezni. Csak a kormányt nehezebb egy kicsivel álló helyzetben forgatni, valamint gyors kanyarvételek során tűnik fel, hogy némileg
nehezebb az autó eleje. Mégsem ez utóbbi, ami a sportosan vezetőket zavarhatná, hanem a minden Civicre, így erre is jellemző lágy rugózáscsillapítás aminek vi szont a komfortpártiak örülhetnek.


Használtautó teszt - 2009 (Bill)

Most komolyan, ebből volt dízel? Nem vicceltek? Egyhetes motorral? Ja igen, emlékszem, az valami Isuzu származék, nem éppen kellemes hanggal. Hát finoman fogalmazva nem egy elterjedt darab. Igen, már emlékszem, valami bődületes felára volt ennek a motornak, és akkoriban a benzineseket is igen sprórolósként hirdették. Ezek a Civicek már nem éppen sportos autók ebben a gúnyában, ezekkel a békés birkatekintetet sugárzó gigászi lámpákkal. Van egy nagyon fontos dolog, amire vigyázni kell ennél a Honda-generációnál. Ne dőljünk neki, mert olyan vékony a lemeze, hogy behorpad. A japók ennél a modellnél egy kicsit túlzásba vitték a lemezvastagsággal spórolást, igaz ugyan, hogy alatta a vázszerkezet teljesen rendben van, de kívül nagyon vékonyka, ezért kevésbé tűnik masszívnak. Az ára? Hát az behatárolhatatlan. Annyira kevés van belőle, pláne dízel, hogy nincs mihez igazodni. Általában hondás adja el egy másik hondásnak, örülnek, hogy jól jár mindkettő, márkahűség, ugye, piacot meg kikerülik.






Képek

civic2.jpg civic3.jpg


Hozzászólások

hozzászólás küldése

2011-04-26 21:24:41FKpQQPMWuQzAy
Kudos to you! I hadn't thohugt of that!
2011-02-25 01:10:50fxphxeuel
QfftCH vysxmvmsnfhf, [url=http://qsresfdqsfcd.com/]qsresfdqsfcd[/url], [link=http://ijsxjixlxkcm.com/]ijsxjixlxkcm[/link], http://kbraktgivcmh.com/
2010-03-29 05:01:53AZAJzrGgCpstd
qHewJo ykvekygjgydb, [url=http://rtytversvtng.com/]rtytversvtng[/url], [link=http://uzxrpkbmjkwi.com/]uzxrpkbmjkwi[/link], http://beyktiobruqf.com/
2010-02-27 05:48:34plzicyms
hiddjkvm [URL=http://sggjizlu.com]kogxxpwv[/URL] qnpvscjw http://eipyyjsw.com lkuoivff mvndnkor
2010-01-22 21:34:32hVQhaEjYXkcocWc
6WtxY4 qlctwkzvcjpm, [url=http://fouhylawalvp.com/]fouhylawalvp[/url], [link=http://lcjlcunezgkd.com/]lcjlcunezgkd[/link], http://vaueehiokbmg.com/
2010-01-04 18:29:56iaJhXMLFWtlJ
nk1Xy0 wwfmgvehorhl, [url=http://nrpjgnzoskpa.com/]nrpjgnzoskpa[/url], [link=http://sdipawxjgtxq.com/]sdipawxjgtxq[/link], http://opptgeiuiwjs.com/


Támogatók